Szeretek tüzeket gyújtani. Most ne egy gyertyára gondolj, vagy egy tábortűzre. Azok nem vonzanak annyira. A férfiakban szeretek tüzet gyújtani.

Kamaszkoromban kezdődött. Észrevettem, hogy bizonyos srácok mások, mint a többiek. Valami furcsa volt bennük. De nem láttam semmi extrát. Ugyanolyan langaléta, pattanásos, borzas volt mind, mint a többiek. De mégis. Furcsák voltak. Ha kicsit becsuktam a szemem, a többi srác eltűnt. Ezek meg világítottak. Ki jobban, ki kevésbé. Ott voltak a szemhéjam mögött. Ki fényesebben, ki halványabban. Nem értettem a dolgot. Aztán lassan összeállt a kép. Ezeknek a fiúknak tetszettem, ezek akartak. 

Teltek az évek. Egyre több volt a lángoló sziluett a sötétben. Már meg tudtam különböztetni, ki hogyan lángol. Voltak akik csak a testemet akarták, Nagy láng, ami aztán gyorsan kihuny. És a reménytelen szerelemesek. Az apró kis lángjukkal, ami viszont kitartóan pislákol a sötétben.

Rájöttem, hogy játszani tudok velük. A kis lángot felerősíthetem, és a nagy lángokat egy pillanat alatt  kiolthatom, egy mondattal, vagy tettel. Ez tetszett. Bár igazából nem akartam kioltani egyiket sem. Tetszett, hogy világítanak, és miattam világítanak a sötétben.

Tudatossá  váltam, ahogy nőiesedtem. Tudatosan játszottam. Pontosan éreztem, hogy hogy kell viselkedjek, vagy öltöznöm ahhoz, hogy lángcsóvák lobbanjanak amerre járok. Felvettem a dekoltált ruhámat, és végiglibbentem az utcán. Nyomomban, mint jelzőtüzek, úgy kaptak lángra a férfiszívek. Illetve, hogy a szívek, vagy az ágyékok, azt nem tudtam megkülönböztetni. Fogalmam sem volt, hol képződött a láng. Nem is érdekelt. Lenyűgözött, vonzott a a fénye. Vonzott a tudat, hogy mindezt én okoztam. Hogy minden miattam történt.

Ez tetszett. Nem érdekelt, mi okozza a dolgot. Függővé váltam. Nem akartam mást látni, csak tüzet köröttem. Ha egy pillanatra is megingott a láng, csak megtekertem két lépés közben a csípőm, és új erőre kapott.

Akkor még nem tudtam, hogy láng és láng között óriási különbségek vannak. Nem mindegy hol képződik, és az sem, hogy mekkora ereje van. És az sem érdekelt, hogy ez mit okoz a pasikban.

Mert a láng az nyomot hagy. Ha egy gyufával megégeted magad, akkor a bőr bepirosodik, de néhány óra múlva, el is felejted az egészet. Viszont egy hosszan tartó lángnyelv, ami a fatörzsből táplálkozik, mély, örökké tartó nyomot hagy. Ami soha nem fog eltűnni. Nem foglalkoztatott, hogy mivé teszem a férfiakat. Ha kihunytak, eltűntek számomra. Viszont tudtam, éreztem,hogy egy helyet tíz új jön.

Aztán már nem érdekelt a mennyiség. Annyit kaptam, amennyit akartam. Én nagy lángot akartam. A gyufák gyújtogatásáról átálltam a benzinkutakra. Nem érdekelt mi semmisül meg, ha belobban a kútfej. Kicsit néztem, gyönyörködtem benne, aztán leléptem. Nem zavart milyen pusztítást, milyen károkat okozok ezzel. Kellett a sok, és nagy tűz. Ettől úgy éreztem különleges vagyok. Úgy éreztem bármit megtehetek. Istennő vagyok. A Férfiak Istennője. Én rendelkezek felettük, és azt tesznek amit akarok. Élveztem.

Nem vettem észre, hogy ez a dolog belőlem is többet követel. Már nem elég a csipőringatás. Ha hirtelen akarok nagy tüzet kiváltani, akkor nekem is többet kell adnom. Fel kell áldoznom valamit belőlem,hogy megkapjam az adagot. Férfiról férfira jártam. Nekik adtam a testem, hogy pár percig, hétig, gyönyörködhessem a lángban, amit elindítottam. Akár párhuzamosan is. A világ lángolt körülöttem, de sosem volt elég. Többet, és többet akartam. Nem érdekelt az ár. Nem érdekelt, hogy kihasználnak, és oda kell dobnom magam nekik.

Aztán egy nap jött Ő. Lángolt, de ez a tűz más volt, mint a többi. Nem láttam tisztán. Mintha egy homályos tükör verte volna vissza a fényét. Kontúrtalan volt, életlen. De izgató. És érdekes. Az összes többi tűz elhalványult. Nem értettem mi miatt. Aztán rájöttem. Azért mert engem gyújtott lángra, és a saját fényem elnyomta a sok-sok tüzet. Nem érdekeltek. Hagytam őket kihunyni, csak a homályos, izgalmas érdekelt. Meg akartam fejteni, miért. Miért látom akkor is, ha az én tüzem a többiekét elnyomja. Kellett nekem. Nem vettem észre, hogy ez a saját izzás, és lángolás, felemészt. Napról napra kevesebb lettem, de a fény lobogott, és más nem volt fontos számomra.

Megfejtettem. De már késő volt. Játszott. Csak meg akart szerezni. Rádöbbentem,hogy ugyanaz volt, mint én, csak férfiban. Azért volt homályos a lángnyelvei képe, mert egy mesterségesen gerjesztett dolog volt. Egy csali. Hogy ráharapjak. Hogy begyújtson. És amikor már magam is lángoló benzinkúttá váltam, lelépett. Ott hagyott. Kihunytam. De a tűz nyomot hagyott bennem. Mély, fájó nyomot, ami ha be is hegesedik, életem végéig emlékeztetni fog arra, hogy mit tett velem. És arra is, én mit tettem másokkal. 

Azóta lenyugodtam. Ha nem is büszkén, de viselem ezeket a hegeket. Megtanultam velük élni. Emlékeztetnek arra, hogy veszélyes játékot játszottam. Most már nem vágyom másra, csak egy gyertyalángra. Aki folyamatosan ott lobog mellettem, és bennem is. A két kicsi láng fénye bevilágítja környezetet, és biztosítja azt, hogy mindent tisztán lássak. Várok. Az én lángom kihunyt, de valahol izzik, és arra vár, hogy találjak egy másik ízzó zsarátnokot, amit közös erővel lángra lobbanthatunk, és életünk végéig e közös tűz mellett melegedjünk. Addig, míg végleg ki nem alszik.