Az alkonyat észrevétlenül kúszott be a város fölé. Ültem a második emeleti nyitott ablakomnál. Élveztem a kora tavaszi langymeleget. Előttem kinyitva a laptopom, halvány fénnyel árasztja el a szobát. Nem gyújtottam más fényt. Élvezem a sötétséget. A laptop még munka után maradt nyitva, most elindítok valami zenét rajta. Nem szeretem, ha ezek a mai programok helyettem próbálják meg kitalálni mit is szeretnék hallani, de ennek most becsületére legyen mondva, pontosan eltalálta a hangulatomhoz illőt. Úgysem tudtam volna jobbat találni. Fáradt vagyok. Egész nap güriztem. Meetingek sorozata. És nekem mindegyiken mosolyognom kellett. Belefáradtam. Estére már nem jut felesleges energia. Csak ülök a gép előtt, és bámulom a képernyőt. 

Ma nem írt. Egy sort sem. Máskor elárasztja az üzenőfalamat, hogy a megbeszélések után alig bírom visszaolvasni mindegyik üzenetet, mielőtt kezdődne a következő. Ma, semmi. Tudod, az a pasi, akit megismertem, abban  hülye társkereső alkalmazásban. Kezd hűvös lenni. Még csak április van. Ahogy lemegy a nap, a hőmérő higanyszála is esni kezd. Megremegek, de inkább felveszek egy kardigánt. Még nem akarom becsukni az ablakot. Csönd van odakint. Illetve hát csendesebb, mint a lezárás előtt volt. Itt, a város közepén sosincs nyugalom. 

Szóval a pasi. Én jelöltem be. Nem tudom miért. Semmi extra nem volt benne. Talán a szakálla fogott meg. Amikor visszaigazolt és elkezdtünk beszélgetni, még normálisnak tűnt. 

Alig pár nap múlva találkozót javasolt. Belementem, arra hétvégére úgysem terveztem semmit. Tízkor a szigeten. Mit veszíthetek. Legfeljebb lesz egy jó egészségügyi sétám. Nem mondanám érdekesnek. Először észre sem vettem, ahogy ott vár. De a séta közben egész jót beszélgettünk. Kicsit furcsa véleménye van pár dologról, de… Talán megkomolyodik egyszer. Bár már Ő is elmúlt negyven. Lehet ilyen korban még változni? Azért nem vészes. El  tudnék jobbat képzelni magam mellé, de negyven évesen már ne válogasson az ember. És igenis, voltak aranyos dolgai. És szép a szeme, bár a szemüveg mögött nem nagyon látszik. De azért szép. Kék. Kicsit habókos amúgy. Pörög, mint a mérgezett egér, és egy pillanatra sem tudja befogni a száját. Milyen jó illatok jönnek be az ablakon. A nem túl távoli parkban már virágzanak a díszfák. A buszok bűze sem tudja elfojtani az illatokat. Főleg így esténként. Jó lenne egyet sétálni a sötétben, a lámpák alatt a fák között. Ha ez a kijárási tilalom nem lenne, még lenne is esély rá. Ez a pasi biztos felvetné, hogy lógjunk ki a parkba, majd ha jön a rendőr elbújunk a sötétben. Mint valami kiskamasz. Én már öreg vagyok ehhez. Kinőttem az ilyesmiből. Vagy csak elfelejtettem, hogyan is kell csinálni? Hogy milyen érzés volt tiltott dolgokat tenni fiatalkorban? Az izgalom, hogy ha elkapnak gáz lesz. De az adrenalin tombolt, és különféle más hormonokkal együtt gyorsvonatként robogott a véremmel az ereimben. De ezek az idők elmúltak. Mi lenne velem most, ha másnaposan kellene hétfő reggel odaülni a gép elé, és úgy magyarázni a kollégáknak. Biztos észrevennék. Mit szólnának hozzá? Azt hiszem, hozok egy gin tonikot. Segít majd hamarabb elaludni. De tényleg. Miért nem írt ma? Valami baj van velem? Vagy vele?

Folytatom, ha érdekel. Szóval a szigeten jó volt. Meglepően sok dologról gondoltuk ugyanazt. Vagy hasonlókat. Erre teljesen rápörgött. Pedig szerintem nem olyan ritka dolog. Nem arról volt szó, hogy a piros, vagy a kék ágynemű tetszik-e jobban, hanem általános emberi dolgokról, amiben a legtöbb ember véleménye megegyezik, ha nem pszicho- vagy szociopata. Ezek után kezdett el írogatni. Folyamatosan. Mindent meg akart osztani velem. Ez egy ideig érdekes volt, aztán persze már kicsit soknak tűnt. Tényleg úgy viselkedett, mint egy kiskamasz. Hatalmas lángolás, amiről nem lehet tudni, hogy csak szalmaláng-e. Esetleg, ha elfogy a táptalaj, akkor máris a következő épületre ugrik a láng, maga után csak hamut és pusztítást hagyva. Igaz, van egy kis esélye, hogy ezt a lángot meg lehet szelidíteni, és a megfelelő mennyiségű táplálást nyújtva, egy hosszú életű, meleget adó láng lesz. Mert ha szalmát vetsz a tűzbe, az fellángol egy pillanatra, meg is éget. Ha viszont a szalma csak arra kell, hogy az óriás, száraz farönkbe bele tudjon kóstolni, akkor abból csak kicsit harap egyszerre. Nem annyira látványos, de jobban kezelhető. 

Igen, ezek a tinédzserkori szerelmek. Elbújva csókolózni. Szerelmes leveleket küldözgetni. A kapott leveleket a párnám alá rejteni és elalvás előtt megcsókolni. A “ha elhagysz, nem lesz semmi értelme az életemnek” típusú mondatok. Szépek voltak, és értelmetlenek. Ezekre nem lehet komoly kapcsolatot alapozni. Családot. Nem  lehet ész nélkül szerelmesnek lenni. Hiszen ott vannak a napi gondok, teendők. Ha folyamatosan csak a szerelem lenne, ki takarítana ki. Ki menne el vásárolni? A szerelem az kell, de ebben a korban már valami lightosabb verzió, mint a kólából. Nemhogy még vörösborral megtoldani. Jó lesz a lightos. Koffein abban is van. Már kilenc, és még semmi. Lehet nekem kellene írni?

Biztos csak valami dolga van, és nem ér rám. Pedig a sok szövegével majdnem engem is elvitt a lángolás felé. Mikor hazamentem húsvétra, vettem egy üveg bort is, hogy majd ketten megisszuk. Itt van az asztalon most is. Valami izgalmasat akartam, nem is mondtam meg neki, hogy milyet szereztem. Legyen meglepetés. De ebből nem lesz semmi. Egy szóra sem méltat. Tegnap este még elköszönt. Azóta egy szó sem. Pedig látom az üzenőablakban, hogy aktív. Akkor miért nem ír? Lassan tíz óra. Pont mint azon a szombaton. Csak nem délelőtt hanem este. Az a nap kezdete volt, ez meg a nap vége. Elfogyott a gin tonikom. Jól esne még egy pohárral, de nincs kedvem felkelni, hogy hozzak még egyet. Csak szól ez az andalító zene. Az is lehet, hogy talált valaki mást. Bár azt mondta, addig nem próbálkozik, míg nem tisztázódik, hogy mi is lesz kettőnk közt. D szerinte lassú volt a tempó. Állandóan találkozni akart. Nem értette meg,hogy én nyolctól nyolcig dolgozom. Remélem nem gondolta azt, hogy fontosabb, mint a munkám. Nem, a munka lényeges. Ott megbecsülnek. Nem fogom ezt eljátszani egy futó kaland miatt. Örülök, ha ennek a dolognak tudok egy kis részt szorítani, ő meg az egész életembe akar beköltözni.Most kicsit felidegesítettem magam. Tényleg kellene az a gin. De itt ez az üveg bor. Úgysem lesz alkalom felbontani. Ezek után, hogy egész nap nem írt, csak nem képzeli, hogy vele akarom meginni.

Felbontotta, töltött a pohárba. Belekóstolt. Nem volt az igazi. Keserű volt.